You and Us

5. Hasonmás

Csend. Csend. Igen, ez határozottan csend. Mindenhol, akármerre nézetem. Kiara ázott ruhában taccsogott mellettem, karjait egymásba fonva. Nem tudom, hogy történhetett ez az egész, de kezd megrémíteni. Tudtam, hogy baj volt nem mesélni neki Harryről, ugyanakkor aggasztott, hogy ő sem említette Louist. De még mindig nem ez a legnagyobb probléma. A bökkenő ott kezdődik, hogy mindketten életben hagytuk őket. Nem, egy vámpírvadásznak nem ez a dolga. Kudarcot vallottunk mind a ketten de van egy tervem.
- Em, elfáradtam. Nem tudom, merre vagyunk, éhes vagyok és félek.
- Hm. – gondolkoztam el. Ha azt mondom neki, hogy tudom, merre megyünk, és rövidesen hazaérünk, azzal hazudok. Ha viszont ellenkező képen cselekszem, Kiara kiborul.  Így hát jobbnak láttam nem válaszolni a szöszinek.
- Em, hallasz egyáltalán? – torpant meg Kiara majd az eddig lehajtott fejét feljebb emelte, hogy tekintete pontosan az enyémbe fúródjon bele.
- Nem tudom, nem tudom! Nem tudok semmit. – kezdtem el üvölteni, majd sírva a földre rogytam. Hirtelen minden egyre nyomottabbá vált körülöttünk. Tudtam, hogy ismerős ez az érzés. Igen, pont olyan, mint amikor találkoztam Harryvel. A köd hirtelen száll le a körülöttem lévő területre, a levegő nehézzé válik, és mindenhol suhanó árnyak villannak fel.
A szemeimből a könnyek hirtelen felszáradtak, egyszeriben szinte kicsattanóan éreztem magam. 
- Ki mondta, hogy végeztünk gyönyörűségem?
- Harry. – kezdtem el kuncogni.

- Én nem találom ezt viccesnek Emma. – szólalt meg Kiara. Felé pillantottam egy másodpercre, majd láttam, hogy Louis kezei fonódnak a nyaka köré. De egyszerűen nem ment.
- Harry… - kezdtem lassan már átsírni magam a másvilágra a nevetéstől.
- Tudod, meglep, hogy ilyen bátor vagy. – Hajolt oda hozzám. Az orrom az övét súrolta.
- Nem, nem lep.
- Két másodperc is elég, hogy megöljelek gyönyörűm.
- Mire vársz? – néztem bele a szemeibe egy csábos vigyorral az arcomon. – Nem bántanál Harold.
- Igazad van. Én nem, de bemutatom Louist, tudod, már találkoztatok, ő nagyon simán.
- Em, segíííííííííts! – egy hangos sikítás, majd minden a sötétségbe veszett.***

Amikor felkeltem, najó, mondjuk inkább azt, hogy a jobb szemhéjam elhagyta a csukódott pozícióját, igen megdöbbentem. Egy sötét szobában feküdtem, ahol nem volt semmi más egy kis ágyacskát leszámítva. Egyedül egy lépcső tátongott még ott, gondolom, a földszintre vezethet.
Forgolódni kezdtem egy kicsit, hátha még néhány fontosabb információhoz tudok jutni, de semmi. Az egész szoba hátborzongató volt. Egy nagy fordulatot vetettem jobbra, amikor is egy hangos reccsenéssel válaszolt az ágy, hogy ezt talán nem kéne. Hirtelen mocorgást hallottam meg fentről. A lépdelések hangjai egyre csak felerősödtek, majd mikor már pontosan a lépcső útját elálló csapóajtóhoz értek, abbamaradtak. 
Csend. Már megint ez a vészjósló csend.
Apró nyikorgások tűntek fel, majd a reteszajtó hirtelen kitépődött a helyéről, ezzel bejutást engedve a pincébe, HOZZÁM.
Nagyon megijedtem. Egy alak kukkantott be, minden bizonnyal arra volt kíváncsi, hogy még alszom- e. Majd mit sem törődve, elindult felém, le a lépcsőn.

***

Kiara szemszöge.- Tejeskávét? – kérdezte Louis nagy mosollyal az arcán, felém nyújtva egy kisebb bögre, gőzölgő folyadékot.
Megráztam a fejem és elfordultam. Nem értem őket. Egyszer megfélemlítenek az erdőben, máskor pedig úgy viselkednek, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy barátok, nos „barátok” vagyunk. Tegnap éjjel is, miután Emma ottmaradt azzal a másik, göndör vámpírral, Louis teljesen kikelve magából, árkon- bokron át csak üvöltve jött ide. Egész pontosan, hol az az ide ?!
És a másik nagy kérdés, hol van Emma?
- Még egyszer megkérdezem, kérsz…
- Hagyj békén a kávéddal Louis! Mi ez az egész? Áruld el milyen játékot űztök velünk? Áruld el, miért ne öljelek meg a következő adódó alkalommal? – kezdtem el kicsit hangosabban beszélni hozzá. Teljesen felé fordultam, és ledobtam az eddig a vállamon heverő takarót.
Louis lehajtotta a fejét. Úgy nézett ki, mint aki nem tudja eldönteni, most haragudjon vagy sírjon. Meglepett ez a fajta reakciója, sokkal másabbra számítottam.
- Szóval.. Akkor nem kérsz kávét? – kérdezte remegő hangon.
Hirtelen kedvem támadt egy baseball ütővel kupán vágni, annyira felbosszantott.
- Add ide!
Elvettem tőle, majd az ablakhoz sétált. Úgy tűnt, mintha várna valakire. Feszült volt, és némi kétségbeesettség is kiült az arcára.
- Hol van a nővérem? Látni akarom! – jelentettem ki határozottan.
- Nem lehet. Harry nem enged senkit a közelébe. – rázta meg a fejét. És igen, tényleg csak a kétségbeesettség uralkodott el a vámpíron.
- Louis, baj van? – erőt vettem magamon, majd odaléptem hozzá, és kezemet nyugtatóan a vállára helyeztem. Apró simításokat hajtottam rajta végre, majd egy mosoly hagyta el arcomat. Louis egyszerre mintha megkönnyebbült volna. Rám nézett, keze közé vette enyéimet, és apró csókokat lehelt rájuk.
- Miért voltál ilyen feszült az előbb, amikor azt mondtad „Nem lehet. Harry nem enged senkit a közelébe.” ? – értetlenkedtem.
- Elmondom, de ígérd meg, hogy nem árulsz el. – komorodott el. Úgy tűnt, tényleg sokat számít neki, hogy megbízhasson bennem.
- Szavamat adom!
Louis bevezetett egy hálóhelyiségnek látszó szobácskába. Az ablakok sötétítve voltak, gondolom a napfény miatt, egy hatalmas franciaágy volt pontosan alattuk, és tele volt szekrényekkel, melyeken könyvek sorakoztak.
- Ülj le az ágyra, vagy mit bánom én hova. – mondta majd az egyik fiókos szekrényhez lépett. Szót fogadtam neki, nem akartam egyből galibát csinálni, az ráér később.
Louis kotorászott, fötört és a többi, majdnem negyed órán keresztül, mire talált egy képet. Messze állt tőlem, így nem láthattam, mi volt rajta. Pár másodpercig méregette, majd a kezembe nyomta a fotót.
- Igen! – kacagtam fel. – Ez Emma!
- Nem, ez nem Emma. Ez, pontosabban ő Leight. – rázta meg a fejét.
- Lehetetlen, teljesen úgy néz ki, mint az én nővérem.
- Tudom, de ő Leight.  Harry első szerelme és a legfájdalmasabb csalódása.

- Ez egyszerűen lehetetlen. – kételkedtem. Kizárt, hogy valaki ennyire hasonlítson a másikra. De felvetődik a kérdés.. – És ennek mi köze ahhoz, hogy Harry nem enged senkit a közelébe?
- Nos, Leight körülbelül kétszáz éve csúnya játékot űzött Harryvel. Mondhatjuk úgy is, hogy Harry menthetetlenül beleszeretett, de Leight csak kihasználta.
- Még mindig nem értem, mi a kapocs Leight és Emma között.
- Harry. Szerintem Harry beleszeretett Emmába, de fél, hogy az lesz vele is mint Leighttel, és inkább…
- Inkább? – húztam fel a szemöldököm.
- Inkább megszabadul tőle. – hajtotta le a fejét Louis.
Ajtócsapódást hallottunk, majd mély férfihangok lepték el a ház bejárati részét. Louis egyből felvidult és mondhatni, kirohant az előtérbe. Nem tudtam mást tenni, hát követtem.
Három másik, számomra még ismeretlen vámpír állt ott előttem. Mikor észrevettek, és rájöttek, hogy Lou-val egy szobából jöttünk ki, felhúzták a szemöldöküket, majd gratulálni kezdtek a srácnak.
- De modortalan vagyok. – futott felém az egyik, amire kicsit visszahőköltem. –Nyugi, nem bántalak, a nevem Liam.

- Ohh tényleg, tuskók vagyunk. – lépett hozzám a másik. – Niall vagyok,  ő meg, aki épp szaglászik, Zayn. 

- Én meg Kiara, vámpírvadász. – húzódott kaján vigyor az arcomra.  -Isten hozott Lake o’Takában.